Sorozatunk új kötetének egyetlen darabja sem jelent meg könyv formájában – sem Szomory Dezső életében, sem utána. Több ezer oldalnyi újságprózájából azokat az emlékprózákat rendeztük egybe, amelyekből kitelne egy „másik párizsi regény” vagy a Levelek egy barátnőmhöz-szerű önéletrajz háttere. S mindezek mellett és fölött: egy prousti léptékű elkeseredett megragadása annak az illó tüneménynek, ami francia kollégáját (és kortársát) hajtotta „az eltűnt idő nyomában” – nem egyszer egyenrangúként eltöprengve Proust példáján és teljesítményén. (A kötet Szomorytól származó címe is erre a párhuzamosságra mutat.) Szomory művészetének e rokonságára már Kosztolányi Dezső is felhívta a figyelmet (Nyugat, 1927. július 1.): „Módszere az, hogy egy emlékre ráugrik, behatol, kapzsian, mániásan kiszívja minden mézét. Ez Proustra emlékeztet. A kifejezés vágya már a rögeszmével határos. Proust értelmi, inkább széplélek. Ő érzéki, inkább költő.” További információk