Skip to Store Area:

Szétszálazás és újraszövés. A Mult és Jövő, a Nyugat és a modern zsidó kultúra megteremtése

Szétszálazás és újraszövés. A Mult és Jövő, a Nyugat és a modern zsidó kultúra megteremtése

See other products by Kőbányai János

Küldjön E-mailt ismerőseinek

Atlantisz-világba ereszkedem le, hogy elbeszélésem tárgyát: a magyar-zsidó viszony, kivirágzás és kiszántás történetét, két folyóirat – tézis és antitézis - regényében mesélhessem el. Ezen a terepen és ezzel a módszerrel a magyarrá váló és vált zsidók kulturális részvételét, a szétszálazás és újraszövés summáját írom, amely hitem és tudásom szerint halhatatlanul beleszövődött a modern magyar hagyományba.

Elérhetőség: Készleten.

3 980,00 Ft
Tételeket a kosárba Kosárba rak


Közhely, hogy a magyar irodalom fő „kulturális tere” – a folyóirat. Amikor belekezdtem e könyv alapját képező, Creating a Secular Jewish Culture in Hungary: Jozsef Patai and his Periodical Mult es Jovo, 1911-1944 című Ph.D tézis munkálataiba a jeruzsálemi Héber Egyetemen, kétségem sem volt afelől, hogy tucatjával találok effajta monográfiát, amit majd adaptálhatok. „A jó újságírónak semmit sem kell tudnia, csak azt, hogy kitől kérdezze meg” – a szintén zsurnaliszta apámtól kapott bölcsesség ezúttal csődöt mondott. A kívülről jött ember megdöbbenésével fedeztem fel, hogy nincs kitől kérdezni. Azaz: eleddig nincs folyóirat-monográfiánk, s ami szinte már sokkoló – még a folyóiratok folyóiratának: a Nyugatnak sincs. Ezért használható minták híján az anyagmegragadás módjának útkeresésében bolyongtam évekig. (E könyv párja: A magyar-zsidó irodalom története, egy olyan nekiindulás dokumentuma – amely e sokdimenziós téma ábrázolására alkalmatlannak bizonyult.)
A szinte véletlenül ölembe hullott – mert, egyéni sorsomból adódó – téma a mélyebb összefüggésrendszeren való gondolkodás, kutatás lehetőségével ajándékozott meg, nevezetesen, hogy folyóiratok elbeszélésében még feltáratlan mélységélességgel ábrázolhatjuk történelmünket, különösen annak modern korszakát. Ugyanis ez a médium feltáratlan társadalmi összefüggések és hajszálcsöves finomságú szerkezetek, valamint azonosságok – sajnos éppen manapság kiapadó – „mélységes mély kútja”. Ebbe az Atlantisz-világba ereszkedem le, hogy elbeszélésem tárgyát: a magyar-zsidó viszony, kivirágzás és kiszántás történetét, két folyóirat – tézis és antitézis - regényében mesélhessem el. Ezen a terepen és ezzel a módszerrel a magyarrá váló és vált zsidók kulturális részvételét, a szétszálazás és újraszövés summáját írom, amely hitem és tudásom szerint halhatatlanul beleszövődött a modern magyar hagyományba.



-------

Köszönetért leginkább a sorsomnak (Kertesz Imre óta: sorstalanságomnak) tartozom, amely több hullámban – 1982, 1990–1991, 2000–...? – sodort Jeruzsálembe, bizonyos vonzások és taszítások dialektikájában. Itt váltam – ha igen – zsurnaliszta íróból akadémikus értelmiségivé. E könyv szövete ennek az átváltozásnak a regényét (drámáját) hordozza, a maga pluszaival és mínuszaival egyaránt. Az átalakulás folyamatáért mély hálával tartozom azoknak, akik a Szent Városban egyengették az utamat. Mindenekelőtt Michael K. Silbernek, aki meglátta bennem a jövő doktoranduszát, tanítványául fogadott, s ezenkívül segített megteremteni a jeruzsálemi asylum feltételeit. Ezra Fleischernek, a középkori héber költészet tudósának (Temesvár, 1928–2006, Jeruzsálem) – tudománya iránti szenvedélyét Patai József versfordtásai keltették fel –, akivel rituális mocei sabati estéken beszéltük át e könyv problémáit. Így óvott: „örömmel látom itt, de ugyanakkor aggódom, hogy el fogja veszíteni a stílusát ebben a lábjegyzetekre koncentráló, nem éppen barátságos tudósi környezetben”, amire csak legyintettem, de később megtapasztaltam, a jóslatánal is keservesebbnek bizonyuló igazságát. Rendkívüli szerencsémnek tudom Jakov Katz (Magyargencs, 1904–1998, Jeruzsálem) barátságát, s termékeny sétáinkat. Egy beszélgetésünk során átadott tapasztalatát hasznosítja ez a munkám. A történettudomány forrásairól mondta: „Tudja, mi a legfontosabb forrás? A kor sajtója.” „Ugyan már” – ellenkeztem zödfülüen –, „újságíró fia vagyok, magam is gyakorlom e szakmát. Nem tudja elképzelni azt a rengeteg linkséget, kicsinyes elfogultságot, felületeséget, ami bekerül a lapok hasábjaira.” E könyv írása mégis meggyőzött az igazáról. Mert a lapszámok keltezése s a bennük elbeszélt történések – az újságok készítőitől „nem tudják, de teszik”-függetlenül – ragadják meg az ún. történelmi időt. S annak hangulatát és irányát. Az újságok és folyóiratok anyagai nyitják ki az archívumok ajtaját is, mert onnan kapunk útmutatást, hogy mit és hol keressünk.
Köszönettel tartozom a Jeruzsálemi Héber Egyetem éppen most emeritus státusba került, de még javában alkotó professzorainak, a mai zsidó történetírás jeles mestereinek, Steve Ascheimnek, az európai zsidó értelmiség kutatójának, Sidra Ezrahinak, a holokauszt irodalom disciplina egyik megalapítójának, valamint Richard Cohennek és Ezra Mendelsohnnak, akiknek történészi szemmel tárgyalt képzőművészeti szemináriumait annyira élveztem – és interdiszciplináris módszereiket itt megpróbáltam hasznosítani.
Köszönettel tartozom Gyurgyák Jánosnak, nem a kiadónak, hanem az azonos érdeklődésű kollégának (a könyvkiadásban is az), aki egy hosszú levélben – még szó sem volt arról, hogy ő lesz a kiadó – megbírálta a disszertációmat 2011-ben. Ezt a levelet három évvel később, a könyvvé formálás során újra elolvastam. Ezek a mondatai ekkor találtak elevenembe: „Továbbra is probléma számomra a dekonstrukció. Ez egy vörös farok, ezt régebben sem szerettem, most sem. Derridát átalakítod, hogy valamennyire értelmezni tudd, majd a könyv 400 oldalán (szerintem helyesen) teljességgel elfelejted, bár néha a szó visszatér – egészem más jelentéssel, mint az elején. De hát tudom, meg kell felelni a posztmodern hülyéknek. Ez azért is aggaszt, mert egy nagyon jó elvi keret van elrejtve a könyvben (kulturális tér), amelyet nagyon figyelemre méltónak tartok, s erre például az általam javasolt könyvet jól fel lehetne építeni. Csak sajnálom, hogy a megfelelés erősebb volt nálad, mint a saját kútfejed, ami ezek szerint eredetibb és jobb mint Derrida.” 2014 igen forró nyarán, míg közben kiadómmá is vált druszám a futball VB-vel volt szenvedélyesen elfoglalva, az egész könyvet átdolgoztam. Ezt szorgalmazta másik kedves bírálóm, akinek javító megjegyzéseit érvényesítettem, Deréky Pál is. Külön meg kell köszönnöm Zsoldos Sándor barátomnak a hagyományos szerkesztőnél szolidárisabb és ügyszeretőbb munkáját és törődését – velem és a szöveggel. S Gyurgyák Jánosnak a kiadónak, aki ha hagyja, hogy Sanyival pontosítgassunk és kiegészítgessünk a magunk ritmusában – soha nem vált volna ebből az erőfeszítésből könyv. Ugyanis, ha mást nem, ebben a számomra oly új és ezért idegen világban, elsajátítottam az egyszerre teremtő és egyszerre meddő kételyt, hogy mindent felelősen elmondtam-e, s azon a színvonalon, abban a teljességben, amire képes vagyok? Vajon darab ideig tartó aktualitással megragadtam-e az ábrázolt időt? Akár a magamét, aminek hozadékát beépítettem munkám érvényességébe.
Ezt annál is inkább nyomaszt, mert ezt már nem adhatom át édesanyám (Kőbányai Györgyné Jeret Klára 1932–2014) kezébe, akinek beteg- (halálos) ágyán is – „mesélj valamit!” – e könyv utómunkálatainak fejleményeit „meséltem el”.


Szerző Kőbányai János
Kiadás ideje 2014
Oldalszám 418
Címkék hozzáadása:
Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.