Az 1925-ben, Marosvásárhelyen született Lorand Gaspart a háború egyik utolsó hulláma vetette Párizsba, ahol elvégezte az orvosi egyetemet. Ezután a jeruzsálemi, a betlehemi, majd a tuniszi francia kórházban dolgozott sebészként. Viszonylag későn, negyvenegy évesen robbant be a francia irodalomba, első verseskötetét 1967-ben Apollinaire-díjjal lutalmazzák, majd sorra nyerte el a legrangosabb költészeti jutalmakat (Párizs Városának Nagydíja, 1987, Mallarmé-díj, 1993, Nemzeti Költészeti nagydíj, 1995, Költészeti Goncourt-díj, 1998). Műfordítóként is jelentős teljesítményt mondhat magáénak, Pilinszky lírája például neki köszönhetően találta meg méltó helyét a francia köztudatban. Lackfi János válogatása első ízben nyújt átfogó képet a Gaspar-életmű egészéről a magyar olvasónak, a költő közelmúltban megjelent önéletrajzi vázlata, illetve esztétikai jegyzetei kíséretében. Lorand Gaspar költészetében az egzotikum nem csillogó és irreális díszletek, kosztümök révén, hanem immanensen, a versek idejében-terében van jelen. Ugyanígy az (orvosi tanulmányai és gyakorlata mellett természetesnek tekinthető) tudományos módszer sem hűvös teória nála, sokkal inkább életforma, világszemlélet. Oeuvre-jének legjobb darabjai közelebb állnak a zsoltárokhoz és a líra egyéb, archaikus formáihoz, mint a hervenes-nyolcvanas évek >>új költőiségéhez<<, a vers posztmodern fordulatához. Lorand Gaspar, vagy egy kis nemzeti büszkeséggel: Gáspár Lóránd a konkrét időhöz nem is köthető modernség egyik utolsó képviselője.