Noha kötetünk Székács-Schönberger István születésének 100.évfordulójára jelenik meg – ez a könyv nem a neves pszichológus munkássága előtt tisztelgő emlékezés. Többre vállalkozik – mégpedig Székács-Schönberger István szellemében. Kötetünk a szerzőnek a valószínűleg a nyolcvanas években keletkezett önéletrajzát kínálja, egy sajátos zsidó elbeszélést – analitikus háttérrel. Egy történész és lélekgyógyász reflexióival. Székács-Schönberger tipikus szakértelmiségi volt, akinek a tevékenysége még a szakterületén belül is távol állt az ábrázolástól, az (el)beszélő szerepétől. De nem a gondolkodástól – amelynek irányát és indíttatását a zsidó létben találta meg, ő maga, önéletrajza nagy tanú(l)sága szerint. Ugyanis amikor késztetést érzett, hogy az életét elbeszélve értelmezze, akkor ő az elbeszélést zsidó, magyar zsidó elbeszélésként mesélte el. Ez a mesélésmód választás, majdnem-hogy fontosabb annál a gazdag történelmi, szociológiai tartalomnál, amelyet elébünk tár. Hasonlóképpen kiemelendő, hogy éppen orvos, lélekorvos állította az elbeszélés tengelyébe a zsidó létezést. (S nem professzionális elbeszélő: író vagy történész.) Az elbeszéletlenség kultúrájában és korában ez az irányválasztás a gyógyulás módszerére nyújt példát. Ez a szöveg nagy, igazi és mai érvényű üzenete. Jelentősége. Azaz a magyar zsidó elbeszélés elbeszélése életbe vágó és egyedüli útja a gyógyulásnak, mert csak ez helyez vissza életbe és elbeszélésbe. Az oly sajnálatosan befejezetlenül maradt életrajzot Hárs György Péter egészíti ki, amely összefoglalja ama Budapesti Pszichoanalitikai Iskola utolsó nagy alakjának szakmai életútját – a „Tanár úrét”, aki nevelő munkájával teremtett hidat a Freud és Ferenczi közvetlen környezetéből kibontakozott első és a mai analitikus nemzedék között.