Az Ön bevásárlókosara üres.
Molnár Ákos figuráinak mozgását és viszonyait nemcsak a műveltség, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely jellemzi, hanem ama „érzéki-erotikus” vágy hajtóereje is, amely a nagyvárosban könnyebben feszítette szét a meghatározott sorsba születés kereteit. „Újszerű, egészen modern lélektani összefüggéseket fedez fel, az emberi cselekedetnek az eddigi irodalmi megszokástól független indoklásait, értékesíti azt az új, lélektani tudatot, amely a tudományos kutatásban és a legalább ugyanolyan mértékben a háború utáni irodalom hatása alatt most van alakulóban” – írta egyik novelláskötetéről (a Jóslatról) Schöpflin Aladár. (Nyugat, 1932. I. 724–725. o.) A Tizenkét lépés főszereplője maga a szexualitás. A megpányvázhatatlan vágy, amely áttöri a szereplők társadalmi, kultúrában kijelölt korlátait, ha csak egy tragikus robbanásban is. A cselédlány-toposz okán Kosztolányi Édes Annájának párja. A Tizenkét lépés is egy olyan szerelmi háromszög (vagy négyszög) drámája, ahol a cselédlány elemi vágya, majd a láthatatlan, tapinthatatlan, de elektromos úton mégis lángra kapott viszontvágy mozgatja a történetet – s nyújtja a vergődő s a férfi gyötrődésében a vágy természetének a leírását és elemzését.
Talán a következő termékek is érdekelhetik:
Végre egy jó házasság
2 400,00 Ft
|
A hitehagyott
2 700,00 Ft
|
Minden hiábavalóság - A magyar zsidó próza száz éve
2 000,00 Ft
|
Nászinduló
3 100,00 Ft
|
| Szerző | Molnár Ákos |
| ISBN | 963951215X |
| Kiadás ideje | 2005 |
| Oldalszám | 284 |






