Az Ön bevásárlókosara üres.
Jeruzsálemi antológia „A magyar származású izraeli történészek a kötetbe foglalt tanulmányaikban szokatlan módon közelítenek a magyar zsidó múlthoz. Újdonság a zsidó társadalomtörténet Jakov Katz által kezdeményezett megközelítése és újdonság az is, hogy a modern kori magyarországi zsidóság ortodox, sőt ultraortodox áramlatai kerülnek ezúttal reflektorfénybe. A Michael K. Silber által szerkesztett tanulmánykötet ahhoz segít bennünket hozzá, hogy a korábbiaknál teljesebb képet alkothassunk a zsidók magyar társadalomba való betagozódásának ellentmondásos folyamatáról.” Gyáni Gábor, történész „Ez a könyv kettős felfedezést tesz. Egyrészt a magyar-zsidó történelemírás Jeruzsálemi iskolájának tanulmányaiból közöl magyarul ismeretlen válogatást. Ebből a szellemi műhelyből eddig csak Katz Jákob egyes műveit ismerhette meg a hazai közönség. Több szempontból – mint pályatárs vagy tanítvány – az ő működéséhez köthető a kötet többi Magyarországról »felvándorolt« szerzője is, a korán elhunyt tudomány-szociológus Ben David József, a nemrég eltávozott politika- és ideológiatörténész Katzburg Nathaniel, valamint a szerkesztő, előszó-szerző s mindannyiuk művének hivatott folytatója Michael K. Silber is. De a könyv a felfedezés erejével világítja meg a honi ortodoxia világának számos kulcskérdését is, amelyet a zsidóságra irányuló hazai tudományosság messzemenően elhanyagolt. Mindezt annak ellenére, hogy a hosszú 19. század végéig (s minden bizonnyal a sokáig bezárólag) az ortodox tömegek a Kárpát-medence zsidóságának többségét képviselték.” Karády Viktor, szociológus 2. ÁTDOLGOZOTT KIADÁS
Talán a következő termékek is érdekelhetik:
Végzetes szakadás
2 100,00 Ft
|
Hagyomány és válság
3 600,00 Ft
|
Életem történetei
2 500,00 Ft
|
| Szerző | Silber Michael K. |
| ISBN | 978-963-9512-351 |
| Kiadás ideje | 2008 |
| Oldalszám | 299 |





