Múlt és Jövő a jelenben

A Múlt és Jövő online melléklete

Kőbányai János: Szimhat Tóra öröm nélkül

Eddig – a jókívánságig – minden rendben, de aztán? S persze, ha az ünnep héber nevét – szimhat/ שמחה  öröm – is értjük, az sincs rendben. Sőt ….
Lehet -e örülni „parancsszóra”? Megszokásból? 
Azonban: a tradíció nemcsak nagy úr, hanem az a szervező erő is, amely hajszálereivel át és átszövi „mindennapi életünket”, s valamelyes támaszt – kapaszkodó korlátot – nyújt az életen történő végigaraszoláshoz.
A korona vírus ideje próbára teszi ezt a sok-sok száz éve nemzedékről nemzedékre kipróbált ünnepekkel, s hozzájuk tartozó ceremóniákkal, ételekkel megtűzdelt életformát- és ritmust.
Ez az azonossággá szilárdult életfelfogás csap most össze a racionalitással, amely az elzárásban, a zoom-létezésre redukáltságban látja megállíthatónak a járvány pusztítását.
Ez azonban nem lehet máról holnapra lekommunikálni. Ezért csap össze a vallásos zsidóság – Bné Braktól Brooklynig – azokkal akik az ő, s vele a saját egészségük megőrzésén munkálkodnak. Hasonló küzdelem töri szét a társadalom kereteit a szekuláris világ(ok)ban is: hiszen a zsinagógában vagy a kávéházi teraszon, vagy egy kormány leváltást követelő tüntetésen együtt lenni és a család, a kultúra és a politika ügyeit megbeszélni, valahol ugyanannak a vágynak a megtestesülése. 
Az előttünk lévő Szimhat Tóra legnagyobb kihívása, kérése, hogy ne örüljünk, ne táncoljunk  – erre az izraeli miniszterelnök külön felszólított – ahogy eddig megszoktuk. Hiszen a statisztikák is kimutatták, hogy az Örökkévalóhoz szóló imákkal teli ünnepek nyomán fölszökik a megfertőzöttek száma. 
(E tény azért sok-sok kérdést feszeget.)
A Szimhat Tórából kapjuk ki, ami megfelel a mai helyzetünknek. Ezen a nap fejezzük be a Tóra olvasását és kezdjük újra a heti szidrák (hetiszakaszok) feldolgozását – hogy az újraolvasással a szent szöveg új és új rétegeivel, örök aktualitásaival gazdagodjunk. Tehát nem sokára megint belefogunk a Világ teremtése történetébe, s majd az első ember pár „próbára bocsátása” elbeszélésébe az Éden kertben. Az bizonyos, hogy a mögöttünk hagyott fél év egész más megvilágításba helyezi Glóbusunk teremtését, és azt is, hogy Ádám és Éva utódai mit tettek vele. (Hiszen a járványok is a környezet-felélés egyenes következményei.)
A Tóra újraolvasása új korszak beköszöntét is intonálja, amit már minden kétséget kizáróan érzékelünk: ha levonul a koronavírus, az életünk nem lesz olyan, mint az előtte volt. S hogy milyen lesz erről érdemes gondolkodni az elzártságban. (Mást úgysem igen tehetünk.)
S ehhez nyújt számtalan új megvilágítást, vagy sejtést a könyv, amelyet kézbe veszünk – illetve soha nem engedtünk ki a kezünkből. Ez a folyamatosság, az e könyvbe vetett bizalom, akár szimhával, azaz örömmel is eltölthet.

S ami biztos nem tölthet el örömmel – szerte a világon, ahol magyar zsidók élnek – hogy „vigyázó szemünket” – ha akarjuk, ha nem – az ünnep kimenetele után Szerencs nevű városra, vagy inkább választókörzetre kell vessük. Ugyan a politika zajlásának elvileg – s a Múlt és Jövő 30 éve alatt ezen az elven igyekezett maradni – semmi köze a szellemi közeghez – kultúránkhoz, hagyományainkhoz, „kollektív emlékezetünkhöz” – azonban a szellem sem nélkülözheti a maga egzisztenciális talapzatát. S most ez a bázis meginogni látszik. Nem a választás tétjében – hogy ki kit győz le, és ki kivel szemben veszít – hanem abban a már sajnos eldőlt kérdésben, hogy 2020. október 11-én (orrot befogva, vagy nyíltan fölszippantva és befogadva a valóság bűzét) a rendszer- és kétharmad – leváltására törekvő magyar ellenzéki pártok egy megrögzött antiszemita megválasztására kötöttek szövetséget.
Lehet, hogy ez csak nekünk okoz problémát? (Lásd. e cikk sorsát – szokatlan megjelenési helyét, s a cikk-végi jegyzetet.)
Akkor nincs e világban helyünk! El kell hagyjuk, vagy mint Pap Károlyunk javasolta „Zsidó sebek és bűnök” című halhatatlan, de oly megvilágítóan kánonból és emlékezetben kizárt művében (Németh László, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula nagyra tartották és értékes párbeszédet folytattak vele): ki kell vonuljunk és el kell zárkózzunk mindabból és mindattól, ami bal és jobboldalisággal leírható.

Tehát lesz miről gondolkozni olvasva a Tórát, vagy csak kezünket a szent könyv borítóján nyugtatva.