Skip to Store Area:

2011-2

2011-2

See other products by MÉJ

Küldjön E-mailt ismerőseinek

Az igazság pillanata most jött el – a halott arcából nem nő már több szakáll. Mára látszat (pót) élet sem adatik. A magyar társadalom nem tud és nem is akar ebben a szűk helyzetében egy olyan azonosságot képviselő intézményt vagy közösséget fönntartani, amelynek nincs közönsége. Alapja. Ezért a megmaradtaknak most elengedi a kezét. A rendszerváltás utáni un. „zsidó reneszánsz” hamis, vagy inkább csak rosszul felmért-remélt voltának ez a legpregnánsabb és legláttatóbb bizonyítéka, mert nemhogy a kultúrában, de ebben a szórakoztató reprezentációban sem teremtette újra magát – mert a soá pusztítása és máig tartó utóhatásai okán nem volt miből és honnan.

Elérhetőség: Készleten.

1 450,00 Ft

Letöltés
Címlap
Summary
Tartalom és a szerkesztő előszava
Hajnal Anna versei (Repülsz előttem Istenem; Meghalt a gyermek)
Kőbányai János: Két elbeszélés határán
Weiss János: Száműzetés, emigráció, remigráció
Bíró János versei (Idősíkok/Álom/Csend; Holdtalan éjszakák)
Heller Ágnes: Az álomfejtők
Kishont Ferenc magyar nyelvű írásai az induló Ludas Matyiból
Molnár Gál Péter: Takáts Alice
Bernard Kops versei (Hogy nyoma maradjon; Varsói zarándoklat; Operáció; A versírás olyan, mint az unokák)
Voigt Vilmos: A zsidóeskü körül (A 200 éve született Löw Lipót tiszteletére)
Asher Kravitz elbeszélései (Önnek négy új üzenete érkezett!; A számlás rablók)
Hirschmann Niszán: Utolsó találkozásom édesapámmal; Magyarország 1937
Csekő Ernő: Pályatöredékek a századfordulóról: Leopold Samu és Guttmann Irén (Lys-Noir)
Kántor Zsolt versei (A fátyol szövete; A hajnal fonalszálai; A kánon és a kert)
Fenyves Katalin: Magyar zsidó -- fából vaskarika?
Pók Attila: Szenvedélyes tárgyszerűség (Randolph L. Braham: A magyarországi holokauszt bibliogárfiája)
Zorándy Sára -- Sipos Dániel: Családi kép
Figyelő
Borító2
Borító4
Tételeket a kosárba Kosárba rak


Nem kétséges, hogy akik a Múlt és Jövőt olvassák és vele valamilyen módon azonosulnak, azok többsége MTK drukkerként élte le az életét. Hiszen a mai magyar olvasóközönség nagyrésze a Rákosi-Kádár rendszerben morzsolta le élete javarészét, s ebben az azonosságokat nem kedvelő történelmi korszakban a zsidósággal való azonosulás – még nem zsidók részéről is – a kék-fehéreknek való szurkolásban testesülhetett meg. Lehet (biztos!) szegényes,s többszörösen áttételes egy ilyen gazdag történelmű és kultúrájú azonosság megélése épp egy futballklubon keresztül, de nekünk ez jutott – s ez a szegénység is a magyar zsidóság legutóbbi történetének egyik fontos jellemzője. (Akár a hasonlóan nagy múltú, megnyilvánulási formákban gazdag antiszemitizmusé – amely csak az MTK-hoz kapcsolódva élhette ki hajlamait és hagyományait e diktatórikus korszakban.) Ha csak ez volt – ez a minden. S a maga mindenségének megfelelően az MTK jelentősége szurkolói számára messze túlmutat saját objektív helyiértékén. Szubjektíven – ez egy életdarab a magyar zsidók számára –, hús a testünkből. Mindez leszögezendő, mert ez az azonossági felület, életünknek (húsunknak) ez a része örökre megszűnni látszik. Az előbbiek értelmében a kiesés a Nemzeti Bajnokság első osztályából is többjelentőségű, gazdagabb tartalmú, mint egy tartós vereség. Más. Ahogy a soát követő magyar zsidó létet egyszer „a halott arcán növekvő szakáll”-ként írtam le, ez a metafora az MTK-ra is, erre az azonosságunkhoz oly szervesen tapadó futballcsapatra is érvényes. Ritka, de utolsó személyes beszélgetésünk alkalmával Várszegi Gábor elmondta: nem lehet futballcsapatot fenntartani közönség nélkül. Az MTK közönségét a soában elpusztították. A csapatot tehát nem az éltető közönség tartotta fent – hanem (a sport- és társadalomtörténetre tartozó körülmények), akik a túlélőktől nem akarták elvenni ezt az azonosság- kiélő pótlékot. Előbb a pártállam különböző szakaszokban (volt, hogy a nevet is elvették), majd Várszegi Gábor, a sikeres üzletember látta el ezt a feladatot. (Jómagam, aki nem egyszer próbáltam a Múlt és Jövő támogatására – sikertelenül – rábeszélni, mégis rendkívül hálás vagyok, hogy apám nyugdíjas éveire nyújtott egy kis elfoglaltságot és örömöt, amikor kiemelte a csapatot az NB/II-ből, s tíz évig újra az első osztályban tartotta.
Hasonló élményem volt Fekete Jánossal is – akit a Bank Leumiban viselt tisztsége okán próbáltam „levenni” – a folyóirat válságos sorsát ecsetelve. Ő azzal panaszkodott vissza: amíg ő él, addig a kék-fehér fiúknak ki kell futniuk a zöld gyepre, s e szent cél érdekében veti be minden befolyását.) A nagymúltú csapat kiesését komolyan elemző szakcikkek szerint – (de azok nélkül is) világos: közönség és anyagi (és erkölcsi) erő nélkül nincs visszatérés, létezés. Az MTK-ban, mindaz, amit képviselt, mindaz, ami rárakódott, ma nincs annyi érték és érdek, hogy a magyar életben (ez ebben az esetben az NB/I) megtartsa.
Az igazság pillanata most jött el – a halott arcából nem nő már több szakáll. Mára látszat (pót) élet sem adatik. A magyar társadalom nem tud és nem is akar ebben a szűk helyzetében egy olyan azonosságot képviselő intézményt vagy közösséget fönntartani, amelynek nincs közönsége. Alapja. Ezért a megmaradtaknak most elengedi a kezét. A rendszerváltás utáni un. „zsidó reneszánsz” hamis, vagy inkább csak rosszul felmért-remélt voltának ez a legpregnánsabb és legláttatóbb bizonyítéka, mert nemhogy a kultúrában, de ebben a szórakoztató reprezentációban sem teremtette újra magát – mert a soá pusztítása és máig tartó utóhatásai okán nem volt miből és honnan. Persze fáj a halottat még továbbrugdosó és leidegenező gyűlöletbeszéd a Parlamentben, s ott az azt fogadó csend. Ez azonban nem a mi dolgunk, szégyenünk. Magyarként bizonyára igen – de ez a magyarság olyan természetű, hogy ezért a mélypontért a felelősség mégsem a miénk. A mi felelősségünk csak az, hogy mit kezdünk az MTK nélküli életünkkel.
Szerző MÉJ
ISBN 0864-8646
Kiadás ideje 2011
Oldalszám 120
Címkék hozzáadása:
Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.