Skip to Store Area:

2010/4

2010/4

Küldjön E-mailt ismerőseinek

Nincs számunk, amelyben ne lenne érezhető a feszültség azon idők dimenziói között, amelyeknek kordinátái közé – éppen 100 éve – e folyóirat vitorláit kifeszítették. Mégpedig épp annak az átmeneti korszaknak a levegője süvítene az időtlenséget homogenizáló lapokra, amelyet – oly tudatos hangsúllyal – igyekeztünk kihagyni: a jelené. Vajon nem visszás-e megidézni egy meghatározó zsidó korszakot: a spanyol korszak históriáját, amikor a jelen az egzisztenciánkat – mindkét hazánkban: Magyarországon és Izrael - ben – több végen is fenyegetően ki kezdi? A több éve tervezett kultúrtörténetinek szánt tematikus szám a megvalósulás stádiumában ma már
másként olvastatja magát.

Elérhetőség: Készleten.

1 450,00 Ft

Letöltés
Borító
Tartalomjegyzék
Summary
Heller Ágnes: A belül lévő más: A marranók – Hasadt identitás és a modernitás megjelenése
Körkérdés
Makai Emil: Jehuda Halévi olvasásakor
Tételeket a kosárba Kosárba rak


Nincs számunk, amelyben ne lenne érezhető a feszültség azon idők dimenziói között, amelyeknek kordinátái közé – éppen 100 éve – e folyóirat vitorláit kifeszítették. Mégpedig épp annak az átmeneti korszaknak a levegője süvítene az időtlenséget homogenizáló lapokra, amelyet – oly tudatos hangsúllyal – igyekeztünk kihagyni: a jelené. Vajon nem visszás-e megidézni egy meghatározó zsidó korszakot: a spanyol korszak históriáját, amikor a jelen az egzisztenciánkat – mindkét hazánkban: Magyarországon és Izrael - ben – több végen is fenyegetően ki kezdi? A több éve tervezett kultúrtörténetinek szánt tematikus szám a megvalósulás stádiumában ma már
másként olvastatja magát. A jelen napjárása más és más analógiákra és asszociációkra veti megvilágító sugarát. Példás bizonyítékaként, hogy a múlt történetéből és válaszaiból kinyert anyag – az egyszer megélt élet tapasztalata és megannyi hozadéka – örökéletű, s ezért mindig új és új tanulságokkal szolgál az átsuhanó percértékű jelenlét számára. E nagyléptékű dimenziók átmenetében csak győzzük szemlélni és kikapkodni kincseit a magunk kurta élete gazdagítására. A modern zsidó sorsot (s vele a modernné vajúdó európai kultúrát) megalapozó kataklizma újraolvasása, újrélése is idetartozik – ami az összeállításunk témáját, a marrano/ converso helyzetet kiváltotta. Ugyanis a két azonosság közöttiség nyereségei és fenyegetettségei roppant termékenyek – ha megannyi fájdalom árán is. Kultúránk, amelyet nem kevés igazsággal, de felületességgel is zsidókeresztény kultúrának írunk le – egységként, s nem konfliktusként definiálja ezt a valóban létező összetartozást. A marrano-converso létet és helyzetet mint egy meghatározott korból kinőtt, de később általános jelentéssel megtelt fogalomként ismerjük. Kísérteties aktualitására példa az éppen ezt a kiterjesztő értelmét megfogalmazó Heller Ágnes – tragikusnak is mondható – sorsfordulata a 21. század második évtizede kezdetén. A témának Magyarországon igen szűk szakértői bázisa van. Ezért szerepel – a lap hagyományaival ellentétesen – több írással egy-egy szerző a Peremeczky Szilvia vendégszerkesztésével készült összeállításban.
Szerző MÉJ
ISBN 123456
Kiadás ideje 2010
Oldalszám 120
Címkék hozzáadása:
Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.